Baleseti összesítő Vas megyéből

2021. 02. 24., sze - 08:33
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy, súlyos és két, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink öt, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó baleset történt 2021. február 23-án, a megyeszékhelyen. Egy balogunyomi lakos gépkocsival közlekedett a Szent Gellért utcában a Csaba utca felől a Hunyadi János út irányába, amikor haladása során elsodort egy, a Szent Gellért utcát keresztező kerékpárúton közlekedő kerékpárost. A balesetben a biciklis – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési történt 2020. február 23-án, Szombathelyen. Egy helyi lakos tehergépkocsival közlekedett a Károlyi Gáspár téren, amikor haladása során az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére behajtott a Dózsa György utca kereszteződésébe, ahol összeütközött egy ott közlekedő személyautóval. A balesetben a személyautó vezetője – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyebben megsérült.

Mindkét eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság vizsgálja szabálysértési eljárás keretében.

Két személy sérült meg abban a balesetben, amely 2020. február 23-án történt a Rábasömjén és Rábapaty közötti útszakaszon. Egy újkéri lakos személyautóval közlekedett a 84-es számú főúton Rábapaty felől Sárvár irányába, amikor haladása során a 84151-es út kereszteződésénél elvesztette uralmát járműve felett és nekicsúszott egy, a kereszteződésnél várakozó, sárvári férfi által vezetett gépkocsi oldalának. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben a sárvári sofőr súlyos, két utasa pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Sárvári Rendőrkapitányság.

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak