Baleseti összesítő Vas megyéből

2022. 01. 18., k - 08:08
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt az utakon.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén, a 2022. január 17-én 5 óra és 2022. január 18-án 5 óra közötti időben egy, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés. Munkatársaink kettő, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2022. január 17-én, Szombathelyen. Egy fiatal fiú kerékpárral közlekedett a Dolgozók útja felől a Kenderesi utca irányába. Haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a járműve irányítása felett és az úttestre esett. A balesetben a fiú könnyebben megsérült. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja. 

A téli időszak tudatos felkészülést igényel a közlekedés minden résztvevőjétől. A hőmérséklet csökkenésével, a hajnali fagyok beköszöntével az útviszonyok és a látási viszonyok is megváltoznak. Komoly veszélyforrásnak számít a látótávolság csökkenése és a csúszásveszély, ezért kérjük, hogy megfelelően felkészített járművekkel vegyenek részt a közúti forgalomban!

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

… hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.