Bántalmazás és rablás Magyarkeszin

2014. 09. 02., k - 09:10
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a feltételezett elkövetőt.

Egy magyarkeszi férfi tett feljelentést a rendőrségen, mivel 2014. augusztus 28-án 21 óra 30 perc és 22 óra közötti időben ismeretlen személyek többször is bántalmazták Magyarkeszin.

A sértett a rendőröknek elmondta, a háza előtt megtámadták, megütötték és megrúgták, majd utánamentek a házba, és elvették a pénzét.

A nyomozás során megalapozottá vált a gyanú arra, hogy a cselekményt O. Antal 19 éves somogyviszlói lakos követte el.

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai a férfit előállították, és erőszakkal illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A férfit a bíróság 2014. szeptember elsején előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrség még vizsgálja, hogy O. Antalnak a cselekmény elkövetése során volt-e társa.


Kapcsolódó oldalak