Bántalmazással zárult családi vita

2014. 08. 01., p - 08:47
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök a 44 éves férfit és 64 éves asszonyt a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. július 31-én 16 óra körüli időben Salgótarján egyik parkolójában előzetes, hangos szóváltást követően, a gépjárművében tartózkodó 17 éves lányát egy alkalommal, kézzel megütötte, majd a helyszíntől kicsit távolabb – segítségért siető – 15 éves lányát bántalmazta.

Rövid idővel az eset után a 17 éves sértett a belváros területén nagymamájával találkozott és vitatkozott, melyet követően az idős asszony a lány haját meghúzta, és két alkalommal az arcán megkísérelte megütni.

A rendőrök a 44 éves férfit, és 64 éves édesanyját a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, a férfi ellen folytatólagosan elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés vétség, míg az asszony ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 


Kapcsolódó oldalak