Bántalmazta vitapartnerét
Garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 25 éves pásztói férfit a rendőrök.

A rendőrség ügyeletére 2017. január 11-én a délutáni órákban érkezett bejelentés, miszerint az egyik pásztói italozóban bántalmaztak egy férfit. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható J. Gábor 25 éves helyi lakost a rendőrök a helyszínen elfogták és a Pásztói Rendőrkapitányságra előállították.
A jelenlegi adatok alapján a bejelentést megelőzően J. Gábor - hangos szóváltást követően - vitapartnere nyakát megragadta, a sértettet a biliárdasztalra nyomta, majd a földre rántotta és bántalmazta. Cselekményének a jelen lévő vendégek vetettek véget. A sértett a bántalmazás következtében az előzetes orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 25 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. J. Gábort a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják.