Bátyja védelmére kelt

2015. 08. 01., szo - 08:14
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két sziráki férfi ügyében befejezték a nyomozást a pásztói rendőrök.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást J. József 45 éves és J. János 44 éves sziráki lakosok ellen. A nyomozás adatai alapján J József 2015. március 29-én a kora esti órákban Héhalom egyik szórakozóhelyén szóváltásba keveredett egy férfi ismerősével, melyet a vendéglátó egység előtti parkolóban hangoskodva folytattak.
A vita közben J. János több alkalommal ököllel arcon ütötte a sértettet. A helyszínre érkező pásztói rendőrök a hangoskodókat a cselekmény befejezésére szólították fel. Az intézkedés közben J. János rátámadt a bátyjával korábban nézeteltérésbe keveredett férfira, majd egy alkalommal arcán megütötte őt. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit a helyszínen elfogták, előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki.
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két férfi ellen folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait a Pásztói Járási Ügyészségnek vádemelési javaslattal küldte meg.
 


Kapcsolódó oldalak