Befejezett nyomozás

2015. 08. 16., v - 09:24
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak.

A Kaposvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytatott garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két helyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 20-án 14 óra 50 perc körüli időben egy kaposvári vendéglátóhelyen előzetes szóváltást követően két vendég verekedett össze. A dulakodás során kölcsönösen ütlegelték egymást, amely miatt mindkettőjüknek könnyű, 8 napon belül gyógyuló sérüléseik keletkeztek. A járőrök a helyszínen elfogták a két férfit, akiket a rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves T. Róbertet, és a 45 éves M. Lászlót, akik az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhettek.

A rendőrök a nyomozást befejezték, és az ügyben készült nyomozati iratokat 2015. augusztus 13-án vádemelési javaslattal megküldték a Kaposvári Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak