Befejezett ügyek: tolvajok terítéken
A Kalocsai Rendőrkapitányság több lopási ügyben fejezte be a nyomozást a napokban. A gyanúsítottak ellen vádemelést javasolnak.

Falopással gyanúsítható az a férfi, aki Homokmégy külterületén hozzávetőlegesen 10 köbméter fát vágott ki úgy, hogy arra engedéllyel nem rendelkezett. A jogellenes cselekménnyel a sértettnek 300 ezer forintnyi kárt okozott.
Egy 23 éves nő és 22 éves élettársa a bolti lopásokra szakosodott. 2023 októbere és 2024 februárja között több kalocsai áruházból próbáltak meg lopni, több-kevesebb sikerrel. Volt, ahol tetten érték őket, ezekben az esetekben a zsákmányukat hátrahagyva távoztak, de volt olyan is, ahonnan többezer forintnyi árucikkeket vittek magukkal. A nyomozók az adatgyűjtés során egyértelműen beazonosították a párost, akiket többrendbeli lopás miatt hallgattak ki.
Március 3-án szemüveglopás miatt tett feljelentést a kalocsai rendőrségen egy bátyai lakos. Elmondta, hogy a boltban, ahol dolgozik, árupakolás közben letette az okuláréját, ami eltűnt. A nyomozók a kamerafelvételek alapján beazonosították a feltételezett tettest, akit kihallgattak. Az asszonytól a százezer forintot érő dioptriás szemüveget lefoglalták, és azt a sértett visszakapta.
Baráti társasággal ment szórakozni 2024 márciusának első hetében egy 15 éves lány. A játékteremben a kabátját – zsebében a lakáskulcsával és egy fülhallgatóval – letette egy asztalra. Néhány óra múlva aztán a ruhaneműt már egy kanapén találta meg, üres zsebekkel. A nyomozók hamar ráleltek az elkövetőre, és vele együtt a fülhallgatóra. A 38 éves dunapataji férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
Elfogatóparancs alapján találtak meg a rendőrök egy 24 éves nőt, aki a gyanú szerint még 2023. szeptemberében besurrant egy házba, és egy fogasról elvitt egy hátizsákot. Az épület előtt átkutatta a táskát, abból a magához vette a pénzt, a zsákmány többi részét pedig letette a kerítés mellé. November közepén egy irodából negyedmillió forintot emelt el. A kétrendbeli lopás elkövetőjét a kalocsai nyomozók kihallgatták.
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi munkatársai a gyanúsítottak ellen vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.