Befejeződött a nyomozás a villányi fiatalok ellen

2013. 07. 22., h - 15:39
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatfős csoport különböző összetételben több bűncselekményt követett el.

A Siklósi Rendőrkapitányság befejezte S. József 40 éves, B. Csaba 24 éves, V. Zsolt, W. Mihály és M. Zsófia 15 éves, valamint S. Károly 14 éves  villányi lakosokkal szemben több rendbeli rablás bűntett, súlyos testi sértés bűntett, magánlaksértés bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.

 

A nyomozás adatai alapján 2012. nyár végén V. Zsolt, W. Mihály és S. Károly bántalmaztak egy 50 éves kisjakabfalvai lakost és a nála lévő értékeket eltulajdonították. Tettüket egy óra múlva megismételték, abban a reményben, hogy a sértettől további értékekre tehetnek szert. 2012. szeptemberben B. Csaba, V. Zsolt, W. Mihály és M. Zsófia a sértettet ismét bántalmazta, tőle készpénzt és élelmiszert tulajdonított el, majd a három fiatalkorú tettét egy-két hónapra rá megismételte. Az év végén B. Csaba, Cs. József, V. Zsolt és M. Zsófia a lakásában kereste fel a férfit és otthonába engedélye nélkül bementek, bántalmazták azért, hogy készpénzét és használati tárgyait eltulajdonítsák. A férfi a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett.  

 

Az elkövetők 2012 decemberében két villányi pinceházba is betörtek, ahonnan rádiós magnót, palackozott borokat, kézi szerszámokat, borszivattyút és hosszabbítókat tulajdonítottak el. A szakszerű és gyors intézkedéseknek köszönhetően ezeket a tárgyakat a házkutatáson a siklósi rendőrök megtalálták, lefoglalták, így a lopással okozott kár mindkét esetben megtérült.

 

Az előzetes letartóztatásban lévő két felnőtt- és négy fiatalkorú személlyel szemben folytatott nyomozást a Siklósi Rendőrkapitányság 2013. július 18-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Siklósi Járási Ügyészségnek megküldte. 

 


Kapcsolódó oldalak