Békés megyében történt

2022. 01. 13., cs - 09:39
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűncselekmény gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök Sarkadon és Vésztőn.

Békés megyében 2022. január 12-én személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya 2022. január 12-én őrizetbe vett egy sarkadi férfit, mert 2021. február 9. és 2021. május 3. között ismerősének, akit a rendőrök már korábban elfogtak, segítséget nyújtott két szexuális szolgáltatást nyújtó nő kizsákmányolásában. A 46 éves férfit a nyomozók bűnsegédként elkövetett emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei előállítottak Vésztőn, a Körösladányi utcából 2022. január 12-én 16 óra körül egy vésztői férfit. Személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől. Az 50 éves férfi ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.