Békés megyében történt

2014. 08. 22., p - 09:22
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy közúti közlekedési balesetben öten sérültek meg 2014. augusztus 21-én Békés megyében. Egy férfit szabálysértési őrizetbe vett a rendőrség, két hontalant pedig visszairányítottak Romániába a határrendészek.

Békés megyében 2014. augusztus 21-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Battonyán 6 óra 45 perc körüli időben elesett egy kerékpáros. Békés külterületén 12 óra körül járművével árokba hajtott egy személygépkocsi vezetője. Gyomaendrőd külterületén 13 óra után 5 perccel személygépkocsi és tehergépkocsi ütközött, Eleken 15 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője letért az útról és járművével árokba csapódott. A négy balesetben öten sérültek meg, az elsődleges információk alapján egyik sérült állapota sem súlyos. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

 

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2014. augusztus 21-én őrizetbe vett egy végegyházi férfit. A 34 éves Cs. János kistehergépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a Gyulai Járásbíróság korábban eltiltotta a B kategóriába tartozó járművek vezetésétől. A rendőrkapitányság a férfit járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetése miatt három napon belül bíróság elé állíthatja.

 

A Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei 2014. augusztus 22-én visszairányítottak Romániába két külföldit. A hontalan férfiak 1 óra 30 perc körül jelentkeztek belépésre a lőkösházi vasúti határátkelőhelyen. A beutazás feltételeit igazoló dokumentumokkal nem rendelkeztek, ezért nem léphették át a határt. A határrendészek visszairányították őket Románia területére. 


Kapcsolódó oldalak