Békés megyei szakembereket díjaztak a fővárosban

2013. 10. 14., h - 15:53
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány rendezvényén a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai vehettek át elismerést.

A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány 2013. október 12-én Budapesten, az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjában „Generációk Országos Találkozója” címmel tartott rendezvényt.  Békés megyéből nyugdíjas rendvédelmi dolgozók, valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai vettek részt az összejövetelen, melyen elismerésben részesült a Sarkadi Rendőrkapitányság állománya.  Az alapítvány kuratóriumának javaslatára ugyanis az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a Sarkadon 2013. szeptember 20-án megtartott Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap megszervezéséért, a bűnmegelőzési tevékenységükért, valamint a fiatalok szabályos közlekedése terén végzett munkájukért serleget adományozott. Az emléktárgyat Auer György r. alezredes, a Sarkadi Rendőrkapitányság vezetője vette át.

Emellett az ifjúságvédelem, a bűnmegelőzés terén elért eredményei alapján az alapítvány kuratóriuma kerékpárt adományozott Telekné Furák Mónika r. alezredesnek, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztálya vezetőjének, továbbá a sarkadi nyílt nap megszervezésében való közreműködéséért ugyancsak egy kerékpárt vehetett át Kolozsvári Katalin tű. zászlós, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálat referense. A Békés megyei szakembereknek dr. Kincses Ildikó r. dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Igazgatásrendészeti Főosztálya vezetője adta át az elismeréseket.


Kapcsolódó oldalak