Benne volt a kulcs, hát elvitte
A marcali rendőrök jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást.

Egy helyi férfi július 10-én este az utcán sétálva észrevett egy parkoló autót, amiben az indítókulcs is benne volt. Kapott az alkalmon, bepattant és –bár a jogosítványa lejárt-, elautózott az M7-es autópályáig, ahol visszafordult, és visszavitte a járgányt oda, ahol találta. Szerencsétlenségére a tulajdonos a lakása ablakából látta, ahogy megérkezik a kocsival, és értesítette a rendőrséget.
Az alkalomszülte tolvajt az egyenruhások rövid időn elül elfogták és a Marcali Rendőrkapitányságra állították elő. A nyomozók a 33 éves férfit jármű önkényes elvételének bűntette miatt hallgatták ki, és szabálysértési eljárást is indítottak ellene. T. Gábor a vallomásában elmondta, hogy nem lopta el az autót, de a Renault a kedvenc autómárkája, ezért amikor meglátta benne a slusszkulcsot, nem tudott ellenállni a kísértésnek.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárműtulajdonosok figyelmét arra, hogy ha a járművüket leállítják, ne hagyják benne az indítókulcsot, és minden esetben zárják be, a hasonló esetek elkerülése érdekében.