Besurranó tolvaj rendőrkézen

2015. 04. 17., p - 14:09
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 33 éves nő a nyitott ajtón ment be a máriakálnoki házba, ahonnan készpénzt akart eltulajdonítani.

A rendőrség ügyeletét 2015. április 16-án 5 óra 50 perckor egy máriakálnoki férfi értesítette, hogy családi házuknál besurranó tolvajt tart vissza. A bejelentő elmondta, a konyhában tartózkodott, mikor gyanús zajra lett figyelmes a folyosón. Az előszobában találkozott össze az idegen nővel, aki arra hivatkozott, hogy csak a helyközi buszjárat indulásának idejét szeretné megtudni. A sértett először nem gyanakodott, útbaigazította a nőt, aki sietve távozott a lakásból. Ekkor észlelte, hogy az előszobában hagyott táskájában valaki kutatott.

A tulajdonos a nő után ment, kérdőre vonta és a járőrök kiérkezéséig visszatartotta. A helyszínre érkező rendőröknek a helyi lakosú nő elismerte, hogy lopási szándékkal ment be a lakásba, azonban a tulajdonos megzavarta, így nem tulajdonított el semmit.

A 33 éves nőt lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak