Betörés miatt került rendőrkézre a körözött
A rendőrség őrizetbe vett egy elkövetőt, aki fényes nappal tört be egy családi házba Cereden.
Cered községben 2013. október 3-án a délelőtti órákban betörtek egy családi házba, ahonnan különböző értéktárgyakat és készpénzt tulajdonítottak el. A tulajdonos, aki pár óra múlva érkezett haza, azonnal bejelentést tett a bűncselekményről. A rendőrség a feljelentést követően rövid időn belül beazonosította a két elkövetőt. A körzeti megbízott és a helyszínelő csoport nyomozókutya segítségével elfogta a 22 éves Cs. Juditot, akinek őrizetbe vételére is sor került, mivel vele szemben garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt az Ózdi Járásbíróság által kiadott körözés is érvényben volt. A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett. A másik elfogott személy szabadlábon védekezik.
Az ügyben kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon.