Betörők rendőrkézen

2013. 10. 17., cs - 13:15
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három fiatal férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szentendrei rendőrök, miután betörtek egy dunabogdányi hétvégi házba.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Richárd 21 éves, H. Gyenisz 23 éves és Sz. Ádám 22 éves szentendrei lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. október 15-én 13 óra körüli időben személygépkocsival érkeztek egy dunabogdányi hétvégi házhoz. K. Richárd és H. Gyenisz a szomszédos telek kerítésének kivágását követően bejutott a telekre és a nyitott szerszámos kamrából műszaki cikkeket tulajdonított el. Sz. Ádám eközben a személygépkocsiban várakozott.

 

Nem messze a bűncselekmény elkövetésének helyszínétől a szentendrei járőrök intézkedés alá vonták a három férfit, és a személygépkocsi átvizsgálása során megtalálták az eltulajdonított tárgyakat. K. Richárdot és két társát a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók előterjesztést tettek Sz. Ádám és H. Gyenisz előzetes letartóztatásának indítványozására, K. Richárd az eljárás során szabadlábon védekezhet.

 

A nyomozás során beszerzett adatok alapján kiderült, hogy a három gyanúsított tavasszal Tahitótfaluban felfeszítette egy szerszámos kamra ajtaját és onnan különféle műszaki cikkeket tulajdonított el. Ezen kívül K. Richárd megalapozottan gyanúsítható további 12 vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével.

 

K. Richárd és társai ellen a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak