Bevásárlókocsival vitték ki az árut

2020. 06. 11., cs - 09:31
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nőt és élettársát állították elő, és hallgatták ki gyanúsítottként a pásztói rendőrök.

A rendőrségre 2020. június 8-án 18 óra 7 perckor érkezett a bejelentés, miszerint az egyik pásztói élelmiszerboltban két személyt lopáson tetten értek.

A nő és társa a bejelentést megelőzően az élelmiszerboltba magukkal vitt kétkerekű bevásárlókocsiba többféle kávékapszulát, márkás csokoládét, valamint szeszes italt pakolt, majd a pénztár vonalát elhagyva fizetés nélkül akart távozni. Cselekményüket a biztonsági őr észlelte, megállította, és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta őket.

Az egyenruhások a 36 éves nőt és a 40 éves férfit a helyszínen elfogták, a Pásztói Rendőrkapitányságra előállították és – tekintettel arra, hogy ellenük korábban hasonló jellegű bűncselekmény miatt volt folyamatban büntetőeljárás – üzletszerűen elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak