Bezárt a váróterem, dühében garázdálkodott
A salgótarjáni nyomozók befejezték az eljárást a 27 éves tari férfi ellen.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást Sz. László 27 éves tari lakos ellen.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2015. november 7-én 1 óra 10 perc körüli időben, Salgótarján belvárosában, a vasútállomás bezárt várótermének ajtajába több alkalommal belerúgott, majd egy kővel az ajtó üvegezését betörte. A 27 éves férfi a dróthálóval erősített üvegen keletkezett nyíláson át bemászott a váróterembe és lefeküdt az egyik padra aludni. A férfit a salgótarjáni járőrök a helyszínen elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.
A hatóság az Sz. László ellen folyamatban lévő eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbította a Salgótarjáni Járási Ügyészségre.