Biciklit lopott egy böhönyei férfi

2016. 11. 08., k - 08:40
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség lezárta a nyomozást és bíróság elé állítást javasol ellene.

A Nagybajomi Rendőrőrs lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy böhönyei lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2016. október 5-én 10 óra és 11 óra közötti időben Csökölyben, egy családi ház nyitott melléképületéből egy kerékpárt tulajdonított el. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a körzeti megbízottak azonosítottak és elfogtak egy 29 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. O. Lászlót az egyenruhások a rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Nagybajomi Rendőrőrs a nyomozást 2016. november 5-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak