Bíróság elé állhat a bántalmazó

2016. 08. 20., szo - 08:15
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás a kaposvári férfi ellen, aki ismerősének súlyos sérülést okozott.

A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen. 

Ahogy azt korábban közöltük, a 19 éves fiatalember 2016. augusztus 1-jén 23 óra 45 perc körül Kaposváron – szóváltást követően – több alkalommal megütötte ismerősét. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. B. Jánost a körzeti megbízottak elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók 2016. augusztus 2-án gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2016. augusztus 16-án befejezte és a nyomozati iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak