Bíróság elé állítás
Gyorsított eljárásban felelhet tettéért az a férfi, aki Berettyóújfaluban betört egy családi házba.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2013. november 1-jén 16 óra körüli időben Berettyóújfaluban megszólalt az egyik családi ház riasztója. A vagyonvédelmi cég egyik munkatársa észlelte a riasztást, ezért elindult a házhoz, hogy leellenőrizze miért szólalt meg a berendezés. A biztonsági őr a helyszínen tetten ért egy férfit, aki akkor jött ki az ingatlanból. Az őr telefonon azonnal értesítette a rendőrséget, valamint megpróbálta a tettest visszatartani, azonban a betörő zsákmány nélkül elmenekült.
A rendőrök a bejelentést követően a városban azonnal elkezdték az adatgyűjtést a feltételezett elkövető azonosítása és felkutatása érdekében.
A nyomozók rövid időn belül a helyi autóbusz-pályaudvaron elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 33 éves férfit, akit a kapitányságra előállítottak, gyanúsítottként kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek. B. Ferenc kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte.
Az esztári lakossal szemben a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és az iratokat 2013. november 4-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.