Bíróság elé állítási javaslat
Lezárult a nyomozás egy ötvöskónyi nő és két férfi ellen, akik a belegi halastónál tiltott módszerrel horgásztak.

A Csurgói Rendőrőrs orvhalászat vétség és állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatott három ötvöskónyi lakos ellen.
Ahogy azt korábban közöltük, a körzeti megbízottak 2015. december 16-án 17 óra körüli időben Ötvöskónyi és Beleg közötti útszakaszon két gyalogos férfira és két nőre lettek figyelmesek. A fiatalemberek a rendőrautót meglátva horgászbotokat és egy szatyrot dobtak az árokba. Az egyenruhások ellenőrizték őket, amikor a férfiak elmondták, hogy a horgászbotokkal ők horgásztak engedély nélkül tiltott módszerrel – hármas horoggal, gereblyézéssel – a belegi halastónál, ahol öt pontyot fogtak. A tükörpontyok közül a horgok többet megvágtak, valamint néhány közülük elpusztult. A rendőrök a két férfit elfogták, és a rendőrőrsre előállították. A nyomozók a két nőt tanúként, míg a 20 éves B. A.-t és a 22 éves B. P.-t gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során felmerült adatok alapján megállapították, hogy az egyik hölgy, a 30 éves O. J.-né is megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, ezért őt is gyanúsítottként hallgatták ki. Az asszony és a férfiak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhettek.
A Csurgói Rendőrőrs az eljárást 2016. január 7-én befejezte, és a nyomozati iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Nagyatádi Járási Ügyészségnek.