Bíróság elé állítási javaslat
Padláson bujkált a somogyszili betörő.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Igal Rendőrőrs lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy somogyszili lakos ellen. Az igali rendőrök 2016. január 18-án 10 órakor Somogyszil belterületén járőröztek, amikor az egyik háztól - amiről tudomásuk volt, hogy a tulajdonosa pár napja nem tartózkodik otthon - zajokat hallottak. A körülményekre tekintettel bementek az ingatlan területére, ahol annak átvizsgálásakor a melléképület padlásán megtalálták az előlük hasalva bujkáló B. Sándort. A férfi az egyenruhásoknak elmondta, hogy egy kézi fűrésszel megbontotta a tetőt, mert a faléceket kísérelte meg eltulajdonítani, ezért őt elfogták és előállították a rendőrőrsre. A 64 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.
Az Igal Rendőrőrs a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elá állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.