Bíróság elé állítási javaslat

2016. 02. 06., szo - 08:27
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tetőt kibontották, úgy lopták el a vaslétrát Bertalanpusztán.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy bertalanpusztai lakos és fiatalkorú társa ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2015. december 10. és 2016. január 16. közötti időben Bertalanpusztán egy lakatlan ház melléképületének tetőszerkezetét megbontották, majd az ingatlanból egy vaslétrát loptak el. A beszerzett információk alapján a rendőrök látókörébe került egy 20 éves helyi férfi és egy 15 éves fiú, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak voltak. O. B.-t és társát a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, akik kihallgatásuk alkalmával beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy a létrát már eladták, amelyet a nyomozók a vevőnél megtaláltak, lefoglaltak és a sértettnek visszaadtak. A fiatalemberek az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhettek. A Nagyatádi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak