Bíróság elé állítási javaslat

2016. 02. 20., szo - 07:33
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Áramot lopott egy barcsi nő.

A Barcsi Rendőrkapitányságon eljárást folytattak lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 35 éves nő 2010. november 1. és 2015. november 23. közötti időszakban Barcs, belcsapusztai lakóháza padlásán a méretlen csatlakozó villanyvezetékre jogtalanul rácsatlakozott. A nő egy kábelt a lakóházba vezetett, ahol annak végére szerelt dugaszoló aljzatba villamos fogyasztókat csatlakoztatott, ezáltal áramot tulajdonított el. Az áramszolgáltató munkatársai a jogosulatlan vételezést megszüntették, továbbá a meg nem fizetett tartozás miatt a villanyórát is leszerelték. A nyomozók 2016. február 18-án B. Ilonát gyanúsítottként hallgatták ki, akit az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett. A rendőrök az eljárást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség Barcsi Kirendeltségének.


Kapcsolódó oldalak