Bíróság elé állítási javaslat

2016. 03. 20., v - 06:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a nyomozás a sávolyi férfi ellen.

A Marcali Rendőrkapitányság rongálás vétség és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy sávolyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves férfi 2016. február 20-án 18 óra 30 perc és 19 óra közötti időben egy sávolyi kávézó bejárati ajtajának ablaküvegeit kitörte, majd ezt követően a tulajdonos lakóháza kerítésének vasoszlopait egy fejszével letörte, valamint a vaskapu lemezét beszakította. Cselekményével olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amellyel másokban megbotránkozást, riadalmat keltett. B. L.-t a körzeti megbízottak elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Marcali Rendőrkapitányság az eljárást 2016. március 16-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Marcali Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak