Bíróság elé állítási javaslat

2016. 04. 17., v - 07:20
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Más adataival vásárolt egy férfi mobiltelefonokat, valamint azokhoz előfizetést és mobilinternetet egy férfi Siófokon.

A Siófoki Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen. Visszaélt egy férfi adataival, és nevére három telefonkészüléket vásárolt részletre, illetve azokhoz két éves hűségidőre szóló szerződést kötött interneten keresztül az egyik mobiltelefon-szolgáltatóval ismeretlen tettes még 2014 nyarán, majd további két mobilinternet előfizetést is vásárolt. A sértett mindezekről 2015. május 5-én szerzett tudomást, amikor egy követeléskezelő cégtől fizetési felszólítást kapott, hogy a felhalmozott hátralékot fizesse be. A nyomozás során felmerült adatok alapján a nyomozók azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a 63 éves L. Lászlót, aki beismerő vallomást tett. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást 2016. április 13-án befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak