Bíróság elé állítási javaslat
Meghiúsult a lopás Siófokon.
A rendelkezésre álló adatok alapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. július 21-én 7 óra 15 perckor bejelentés érkezett, hogy egy férfi átmászott egy siófoki ingatlan kerítésén, majd az ingatlanban kutatni kezdett. A bejelentő elmondta, hogy a tulajdonos megzavarta az elkövetőt, aki így üres kézzel futott el a helyszínről. A rendőrök haladéktalanul a helyszínre vonultak, és nem sokkal később, még a helyszín közelében elfogták menekülő férfit. M. Istvánt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 33 éves dunaújvárosi férfi az eljárás során szabadlábon védekezhetett.
A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.