Bíróság elé állítási javaslat

2016. 08. 14., v - 06:57
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több alkalommal lopott kukoricát egy helyi kertből a somogyjádi nő.

A Somogyjádi Rendőrőrs lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, a somogyjádi körzeti megbízottak 2016. augusztus 2-án délután terménylopásról kaptak bejelentést. A tulajdonos elmondta, hogy a kertjéből már több alkalommal történt lopás, azonban most tetten ért egy asszonyt, aki kukoricát kísérelt meg eltulajdonítani. A rendőrök a helyszínre érve elfogták P. Évát, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését és bevallotta, hogy már négyszer tulajdonított el terményt a sértett kertjéből.

A 60 éves helyi asszonyt előállították rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nő az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A rendőrség a nyomozást 2016. augusztus 11-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak