Bíróság elé állítási javaslat
Lezárult a nyomozás a bonnyai gyanúsított ellen, aki súlyos sérülést okozott egy másik férfinak.
A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy bonnyai lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 26 éves férfi 2016. július 31-én éjfél körül egy bonnyai italbolt teraszán – szóváltást követően – többször arcon ütött egy másik vendéget. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A tabi körzeti megbízottak H. Attilát elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalember az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.
A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2016. augusztus 24-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.