Bíróság elé állítási javaslat
A három erdőtelki lakost lopással gyanúsítják a rendőrök.
A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást három erdőtelki lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a 19 éves H. Ernő, a 18 éves S. Richárd, valamint 17 éves társuk 2017. február 9-én 20 óra 30 perc körül egy erdőtelki ház melléképületét megbontották és faanyagot tulajdonítottak el, amikor az egyik polgárőr tetten érte őket.
A három fiatalt a rendőrök előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozóhatóság az eljárást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az ügyészségnek.