Bíróság elé állítási javaslattal zárult a nyomozás

2015. 11. 07., szo - 08:09
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A normann fenyők ágait vágta le és lopta el három férfi Somogyzsitfán.

A Marcali Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást három nemesvidi lakos ellen.

A rendelkezésre áll adatok szerint ismeretlen tettesek 2015. június 13. és 2015. június 28. közötti időben több alkalommal bementek egy somogyzsitfai körbekerített fenyvesbe, ahol a normann fenyőfák ágait levágták és eltulajdonították. A nyomozás során a rendőrök azonosítottak egy 19 éves, egy 33 éves, és egy 38 éves férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak voltak. G. M.-t, Sz. Cs.-t, valamint K. J.-t a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás további szakaszában mindhárman szabadlábon védekezhettek.

A Marcali Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Marcali Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak