Bíróság elé állítást javasol a rendőrség

2015. 10. 26., h - 07:34
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül lezárult a nyomozás a siófoki bántalmazó ellen.

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy csömöri lakos ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, egy fiatalember 2015. október 20-án 23 óra körüli időben Siófokon – előzetes szóváltást követően – egy férfit két alkalommal hasba rúgott, egy közéjük álló nőt pedig meglökött, majd a helyszínről elmenekült. A bántalmazó cselekményével olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amellyel másokban megbotránkozást, riadalmat keltett. A kiérkező körzeti megbízottak a közelben azonosították és elfogták a 26 éves férfit, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók V. T.-t gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.  

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2015. október 22-én befejezte, és a nyomozati iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak