Bíróság előtt a szabálysértő
A 40 éves férfi megitta a bor nagy részét, amit ellopott.
Az egyik tatabányai élelmiszerüzletben értek tetten egy 40 éves helybéli férfit 2014. november 16-án, aki a ruházatába rejtett két üveg szeszesitallal akart fizetés nélkül távozni a boltból. Az egyik palack bornak már csak az alján volt egy kevés, a kétliternyi alkoholból három decilitert hagyott a szabálysértő. A helyszínre hívott rendőröknek a férfi elmondta, hogy az egyik palackot már korábban kilopta. Miután megfogyatkozott az italmennyiség, újabb üveggel tulajdonított el. Csomagjának átvizsgálásakor az egyenruhások dezodorokat és egy zacskó cukorkát is találtak, melyek eredetét blokkal nem tudta igazolni a férfi. Bevallotta, hogy azokat is lopta. A férfit előállítását követően a Tatabányai Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette, és 2014. november 18-án bíróság elé állította.