Bíróságra került a vezetéstől eltiltott

2014. 11. 14., p - 08:19
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

30 éves lábatlani férfi nem várta meg, hogy visszakapja jogosítványát.

Szabálysértési őrizetbe vette az Esztergomi Rendőrkapitányság azt a 30 éves lábatlani férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett. Az egyenruhások 2014. november 13-án igazoltatták a járművezetőt Esztergomban. A forgalommal szemben közlekedett egy egy irányú úton. A rendőrök hiába kérték iratait, a férfi nem tartotta magánál sem jogosítványát, sem forgalmi engedélyét, sem pedig a gépjármű kötelező felelősségbiztosításról szóló igazolást. Vezetői engedélyét azért nem tudta átadni, mert az Esztergomi Járásbíróság 2015. október 28-ig eltiltotta őt a járművezetéstől. A férfit a járőrök előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol vele szemben kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak. A teszt eredménye pozitív lett. N. László ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a rendőrség, az eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt pedig szabálysértési őrizetbe vette az Esztergomi Rendőrkapitányság és még aznap bíróság elé állította.


Kapcsolódó oldalak