Biztonságban vizeinken

2017. 03. 29., sze - 16:37
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A viharjelző rendszer országos teszt indítása Siófokon.

Siófokon, a kikötőből indított Szent Miklós hajón tartott közös tájékoztatót „Vihar idején is felkészülten” címmel a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese, Bartók Péter tű. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Horváth László r. ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője, Dobai Sándor, a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesületének elnöke és Tölgyesi László az Országos Meteorológiai Szolgálat főosztályvezetője.

Dobai Sándor köszöntötte a rendezvényen megjelenteket és elsőként emelte ki, hogy a biztonság kiemelten fontos, amellyel kapcsolatban megemlítette, hogy közös törekvés az, hogy fokozottabb biztonságban használjuk vizeinket. A lakosság tájékoztatása a jelenlegi és a tervezett fejlesztésekről, azok gyakorlatban történő használata kiemelt célként említendő.

Bartók Péter tű. ezredes tájékoztatta a jelenlévőket a viharjelző rendszerek fontosságáról, azok működéséről és fejlesztéséről, továbbá az állomások helyeiről a Balaton, a Velencei-tó, a Tiszta-tó és a Fertő-tó tekintetében. Elmondta, hogy a modern infokommunikációs eszközök tekintetében a VÉSZ és a TAVIHAR applikációk szintén fejlesztésre kerülnek.

  

Az Országos Meteorológiai Szolgálat főosztályvezetője a szolgálatuk honlapjának továbbfejlesztett változatát mutatta be, valamint elmondta, hogy a létrehoztak egy „METEORA” mobil alkalmazást, amely segítségével az állampolgárok folyamatosan friss információkat kaphatnak az aktuális viharjelzésekről, időjárási viszonyokról, előrejelzésekről.

 

Horváth László r. ezredes, kapitányságvezető a komplex megelőzésre helyezte a hangsúlyt. Kiemelt célként említette meg a Balaton, a Velencei-tó, Tisza-tó és Fertő-tó területén a vízbiztonság biztosítását, továbbá, hogy csak együttműködéssel csökkenthető a vízbefulladások száma. A vízbefulladások számos részét továbbra is az emberi felelőtlenség okozza. A tavak területének sajátosságit is kiemelte, valamint megköszönte a különböző vízterületeken tevékenységüket végző vízirendőrök munkáját, valamint az együttműködőknek is külön köszönetét fejezte ki. Tájékoztatta a jelenlévőket a tavalyi évben már megtörtént és a 2017-es évre tervezett fejlesztésekről.

Hozzájárulva a biztonsághoz keretében emelte ki a szárazföldi viharjelző rendszer tevékenységét kiegészítő - a Balaton vízfelületén a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság által rendszeresített - sárga és piros zászlót.

A vízirendőrök az I. fokú viharjelzésnél a vízirendészet szolgálati kisgéphajóin sárga zászlóval, a II. fokú viharjelzés idején piros zászlóval hívják fel a figyelmet a veszélyre, ezzel is biztosítva a láthatóságot. Kiemelt feladatként emelte ki a nyári idegenforgalmi szezonra tervezett vízi rendezvények történő felkészülést, azok megszervezését és biztosítását.

 

A meghívott vendégeknek a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesületének elnöke monitorokon keresztül bemutatta a viharjelző rendszerek élesítésének tesztüzemét, továbbá egy drón segítségével bemutatta az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriumának elhelyezkedését.

 


Kapcsolódó oldalak