Biztonsági őrre támadt
Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki előzetes szóváltást követően megtámadta egy zuglói áruház biztonsági őrét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytatott – szabadlábon hagyása mellett – egy 24 éves orbányosfai lakossal szemben garázdaság vétség és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A gyanú szerint a férfi 2015. november 19-én 15 óra 30 perc körüli időben egy Budapest XIV. kerületi bevásárlóközpont parkolójában előzetes szóváltást követően rátámadt az ott dolgozó biztonsági őrre. F. Attilát az őr és a segítségére siető vásárlók fékezték meg és tartották vissza a rendőrség kiérkezéséig. Ruházatátvizsgálásakor a rendőrök 0,4 gramm zöld színű növényi törmeléket találtak és foglaltak le tőle.
A zuglói járőrök a férfit a helyszínen elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága a garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.