Bottal ütlegelte az ágyban
A faddi férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését.
Egy faddi nő tett bejelentést a rendőrségre, mivel 2014. augusztus 10-én 19 és 20 óra közötti időben K. J. bántalmazta egyik ismerősét egy faddi házban.
A sértett a helyszínre érkező rendőröknek elmondta, az esetet megelőzően az ágyban feküdt, és arra lett figyelmes, hogy egy személy bemegy a szobába, kérdőre vonja, majd egy bottal több alkalommal is megüti.
A férfi az eset következtében megsérült, a mentő kórházba vitte.
A rendőrök K. J. 54 éves helyi lakost a Szekszárdi Rendőrkapitányságra előállították, és zaklatás vétség, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a cselekmény elkövetését tagadta.