Budapesti baleseti összesítő
Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 26 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Személyi sérülés nyolc esetben történt, ebből egy halálos, két súlyos és öt könnyű sérüléssel végződött.
Budapest III. kerületében a Pók utca és Gázgyár utca kereszteződésében, 2017. április 17-én 18 óra 18 perc körül egy 63 éves budapesti férfi a Nánási út felől érkezett gépkocsijával és kanyarodás közben összeütközött a szemből érkező és egyenesen haladó kerékpárossal. A baleset következtében a járművekben anyagi kár keletkezett.
A balesetben egy fő súlyosan sérült.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.