Budapesti baleseti összesítő

2018. 11. 28., sze - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei

A Budapesti Rendőr-főkapitányság területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 62 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetekben 13 ember könnyebben, négy ember súlyosan megsérült.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 27-én 11 óra 10 perc körül három autó ütközött össze Budapest XVI. kerületében, a Reitter Ferenc utca és a Tahi utca kereszteződésében, mert az egyik autó vezetője úgy hajtott be az útkereszteződésbe, hogy figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, ezért összeütközött a neki jobbról érkező, szabályosan közlekedő kocsinak, majd nekicsapódott egy másik autónak is. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Kérjük, tartsák be a közlekedési szabályokat, vezessenek óvatosan!

 


Kapcsolódó oldalak