Budapesti baleseti összesítő

2020. 03. 05., cs - 06:01
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 42 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetekben nyolc ember könnyebben, egy ember pedig súlyosan megsérült.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. március 4-én 14 óra 44 perc körül négy autó ütközött össze Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, mert az egyik gépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot és nekiütközött az előtte forgalmi okból megálló autósnak, mely az ütközés következtében szintén ütközött az előtte álló gépkocsival. Ezt követően a balesetet okozó gépjárműnek a mögötte érkező autós is nekiütközött, mely szintén nem tartott megfelelő követési távolságot. A balesetben egy ember könnyebben megsérült. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Kérjük, figyelmesen vezessenek!


Hírfolyam

 

„Megdolgozott” a kábítószerért

Fuvarozásért cserébe kapta a drognak minősülő kristályt egy férfi Orosházán. A dílernek ugyanis nem volt jogosítványa, így gyorsabb és kényelmesebb módját választotta a közlekedésnek. Mikor a rendőrök rajtuk ütöttek, éppen egy fogyasztónak vittek utánpótlást. Az őrizetbe vett terjesztő és fogyasztók ellen is eljárás indult.

 

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai.

 

Ütött a luxusórája

Takarítás közben rakta zsebre az értékes holmit egy 28 éves nő Vonyarcvashegyen. Sokáig nem örülhetett, mert a keszthelyi rendőrök kopogtattak nála.

 

Kristály a vonal végén

A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.

 

Tudta?

Elkövetővé válik, aki bankszámláján bűncselekményből származó pénzt fogad.