Drogprevenció szülőknek

2014. 11. 12., sze - 11:18
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében 8 tanácsadó tart fogadóórákat és telefonos ügyeletet. A tanácsadók elérhetőségei megtalálhatóak a rendőrség honlapján, valamint az oktatási intézményekben, hivatalokban, kihelyezett plakátokon.

A rendőrség 2014 szeptemberében új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amely kezdeményezésben kiemelten számít a szülők együttműködésére. A program célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.

 

A kezdeményezés a szülők megelőzésben betöltött szerepét hangsúlyozza: a társas kohézió és a családi kapcsolatok megerősítése segítséget jelenthet a kortársak befolyásolásával és az iskolában szerzett kudarcélményekkel szemben. Valamennyi rendőrkapitányságon, így Békés megyében is elérhetőek a program helyi közvetítői. A széles körű tájékoztatás érdekében (a program indulása óta technikai ok miatt megváltozott e-mail címen) elektronikus levélben, előadásokon, fórumokon, havonta egy alkalommal fogadóórán, illetve kéthetente telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal, információkkal az őket felkereső szülőket. A tanácsadók elérhetőségei megtalálhatóak a rendőrség honlapján, valamint az oktatási intézményekben, hivatalokban, kihelyezett plakátokon.

 


Kapcsolódó oldalak