Dühében tört és zúzott

2024. 11. 19., k - 07:58
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tapolcai rendőrök elfogták a körözött férfit.

Egy kerekegyházai férfi szóváltásba keveredett november 14-én éjfél körül az egyik tapolcai társasház lakójával. Hangosan szidalmazta az ott élőt, majd a vita hevében ököllel kiütötte a bejárati ajtó üvegét. Távozásakor még a ház kaputelefonját is megrongálta, és vitapartnerének autójában is kárt tett.

A dühödt férfi ellen körözést rendeltek el a tapolcai rendőrök, végül négy nappal később a belvárosban igazoltatták a tapolcai járőrök. Elfogták a 22 éves garázdát, előállították, majd a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – kihallgatták.

Garázdaság miatt folyik ellene a nyomozás.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.