Egy balatonfüredi pizzériában verekedtek

2013. 09. 27., p - 15:34
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt a két elkövetővel szemben vádemelési javaslatot tettek a nyomozók.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 28 éves ajkai Sz. Csaba és B. Tibor 27 éves helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a két férfi 2013. június 3-án Balatonfüred egyik pizzériájában verekedett össze, egyikőjük több poharat és egy reklámtáblát is összetört.  A szükséges bizonyítékok beszerzését követően az eljáró szerv az ügy iratait 2013. szeptember 26-án vádemelési javaslattal továbbította a Veszprémi Járási Ügyészségnek.      

  


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.