Egy baleset Nógrád megyében

2020. 07. 25., szo - 09:20
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 67 éves férfi közlekedett személygépkocsival 2020. július 24-én 16 óra 25 perckor Mátraterenye irányából Mátraszele felé, amikor egy útkanyarulatban a vizes úttesten a járműve megcsúszott, majd az úttestről lesodródott és egy patakmederben az oldalára borulva állt meg. A baleset következtében a gépjármű utasa megsérült.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, esős időben történő közúti közlekedés során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az út- és látási viszonyoknak, valamint az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket.

… hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.