Egy baleset Nógrád megyében

2020. 10. 10., szo - 09:08
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napon egy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A 22-es számú főút Balassagyarmat és Őrhalom közötti szakaszán közlekedett személygépkocsival egy 42 éves férfi 2020. október 9-én 19 óra körül, amikor egy szarvas ugrott a jármű elé. A férfi az ütközést a fékezés ellenére nem tudta elkerülni. A balesetben személyi sérülés nem történt, a vad a helyszínen elpusztult.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri az autósokat, hogy vezessenek óvatosan, figyelmesen! A vadelütések legnagyobb része reggel, valamint az esti szürkületkor történik. A potenciálisan veszélyes útszakaszokon a veszélyt jelző KRESZ-tábla figyelmezteti a sofőröket, azonban bármikor az útra tévedhet egy vad, még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla. Legyenek tekintettel a látási viszonyok megváltozására, haladásuk ütemét ehhez igazítsák, és lehetőség szerint az út menti területeket is folyamatosan kísérjék figyelemmel!

 hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.