Egy egri vendéglátóhelyen verekedett
A rendőrök rövid időn belül elfogták a garázda férfit.
Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2015. március 15-én 3 óra 30 perc körül, miszerint az egri Széchenyi úton lévő egyik vendéglátóhelyen több személy hangoskodik, verekedik.
A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a vendéglátóhelyen egy egri férfi szóváltást követően többször arcon ütötte a sértettet, majd távozott.
A 38 éves férfi a bántalmazás következtében orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
A nyomozók néhány órával a bejelentést követően a 21 éves N. Zsigmondot előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol őt garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja kihallgatták.