Egy kés volt a zsákmányuk
Négy rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség a fiatalokat.
Az ácsi körzeti megbízottak érték tetten a betörőket 2013. október 18-án. A rendőrök a kalapácsok által keltett hangokat követték, így jutottak el az ácsi pincéig, ahol megtalálták a négy fiatalt. Kettőt közülük elfogtak, ketten viszont elszaladtak az egyenruhások elől. A rendőrök a 18 éves G. Tamást és 14 éves társát előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra. Mire beértek a rendőrségre, a helyszínről elmenekült 12 és 13 éves társaikat is elfogták a komáromi egyenruhások. A helyszíni szemle során kiderült, hogy a fiataloknak csak egy hétvégi házba sikerült bejutniuk, ahonnan egy kést tulajdonítottak el. További három kisházba is megpróbáltak behatolni, sikertelenül. G. Tamás és 14 éves társa gyanusítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. A fiatalok ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.