Egy váci ékszerboltot raboltak ki
A Pest megyei nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya T. István 34 éves és S. Ferenc 35 éves budapesti lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2010. november 20-án 11 óra 55 perc körüli időben ment be egy váci ékszerüzletbe és feltehetően fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegették az ott tartózkodó alkalmazottakat, majd ezt követően közel 40 millió forint értékben ékszereket vittek el.
A Pest megyei nyomozók az adatgyűjtés és a tanúkihallgatások során a bűncselekmény elkövetése után néhány napon belül azonosították a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Istvánt. A férfi felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a nyomozóhatóság elrendelte a körözését.
A 34 éves férfit 2012. február 2-án Budapesten fogták el a nyomozók, majd előállítását követően őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az elfogásakor hamis iratokkal próbálta meg igazolni magát. A bíróság elrendelte T. István előzetes letartóztatását.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 2014 novemberében gyanúsítottként hallgatták ki a váci rablás miatt már jogerős ítéletét töltő T. Istvánt. Ekkor derült ki, hogy a 2010. november 20-án elkövetett bűncselekmény során a társa, S. Ferenc volt. A 35 éves férfit 2014. december 10-én hallgatták ki gyanúsítottként a Pest megyei nyomozók. S. Ferencet a kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását.
Az ügyben folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.