Egyedül

2014. 10. 27., h - 08:01
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagynénihez utazott két oroszlányi kisgyerek, akiket a rendőrök kísértek el a rokonhoz.

Senki sem várta a testvérpárt a bokodi buszmegállóban, ahol 2014. október 26-án délután leszálltak az Oroszlányból Bokod felé közlekedő buszjáratról. Az 5 és 12 éves kislányok a nénikéjükhöz igyekeztek. Úgy beszélték meg vele, hogy a buszmegállóban lesz, mire a járat megérkezik a faluba. A buszsofőr látta, hogy a gyerekekért senki sem érkezett, ezért értesítette a rendőröket. Az egyenruhások kézen fogták a kislányokat, és rokonukhoz kísérték őket. Az asszony elmondta, hogy a gyerekek érkezéséről tudott, csak nem ért ki időben a buszmegállóba.


Kapcsolódó oldalak